Karácsonyi különszám

Karácsony idegenben = furcsa.

Eleve kiköltöztünk a nagyvárosból vidékre, amit még otthon sem tettünk meg, igaz, itt munkanaponta 2x45 kilométer általában nem nyűg. Csend van, a hátsó kertben 1700-2300 méteres hegyek, várkastély meg minden. De azért ez idegen föld, senki nincs a közelben, aki érti a nyelvünket.

Már az utolsó 3 nap furcsa volt az irodában, egyedüli magyarként, ráadásul aki csak tudott, már a 19-20.-i hétvégén hazahúzott. Vagy legalábbis megpróbálkozott vele, volt olyan kolléga, akinek második, vagy harmadik próbálkozásra sikerült, volt, aki itt ragadt (utolsó alkalommal gép volt, csak pilóta nem).

Szóval poroszkál az ember a majdnem kihalt irodában egy maréknyi vegyes származású expat között, és munkát mímel, vagy beszélget. Igaz, hogy az épületben nem vagyok egyedüli magyar, de az emeleten kísérteties az érzés. Ez aztán végig meg is marad.

Bejártuk autóval a belvárost, megnéztük a díszkivilágítást, ami különleges és tanulságos volt, főleg azért, mert javarészt udvariasságból voltak fenyőfaszerű kúpos alakzatok lámpákkal teleaggatva (fenyőfákat nem vágtak ki a nyugati vadak kedvéért), mivel ők december 25-ét ünneplik ugyan, de január 6-án ajándékoznak. Azért a Pac-Man karácsonyfa állat volt.

A két ünnep között már le is szerelték a díszkivilágítást.

Mi is műfenyőt állítunk 24-én, nekem az egész nap valami halvány hiányérzettel telik. Eleinte Spotify-on hallgatunk áthangszerelt Foo Fighters dalokat (először vonósnégyessel, aztán bluegrass stílusban, végül a karácsony hangulat jegyében amint altatódal-stílusban, xilofonnal, csengettyűkkel zúzzák a Pretendert), de aztán délutánra már muszáj Petőfit nyomni, ami aztán a nap hátralévő részében végigkísér minket.

Még az utolsó pillanatban, úgy délután öt óra tájban leugrunk csillagszóróért a gyerekekkel, a biztonság kedvéért azért viszem a fényképezőgépet is, és jól teszem. Nincs meleg, de meg sem fagyunk, hó és eső sehol, az utcák kihaltak, de egy-két bolt még nyitva van, ez csak nekünk Szenteste.

A főutcán 3-4 büfé/kocsma/étterem is van, abból az egyikben csak lézengenek, habár nem szakadt hely, csak picit szocreál, azért kicsit lehangoló. A cigiautomatájuk se jó, ez aztán remek ürügy, hogy átmenjünk a másikhoz, ahol akkora a tömeg, hogy egyesek az utcai teraszon támasztják a pultot, söröznek és hangosan beszélgetnek. Ezt egy másik bárnál is így van, nekünk azonban fogalmunk sincs, hogy mi az apropó. Bent egy gombostűt nem lehet leejteni, derűsen sörözgető és ordibáló spanyolok között török utat magamnak a bár másik végében lévő automatáig, kikotrok egy Marlboro Lights-ot a gépből (ünnepnap, vagy mi), és ha már ott vagyok, előásom a gépet és elkezdek a fejek fölött kattintgatni.

A tekintélyt parancsoló gép nem marad észrevétlen, egy enyhén spicces helybéli megkérdezi, a tévétől vagyok-e. Mondom neki, hogy nem, csak fotózok, erre int, hogy várjak, odahív még valakit és csoportképet alkotnak. Udvariasan elkattintom a képemet, de fogalmam sincs, kik voltak ők, és szerintem a spicces ibér társai is teljesen tanácstalanok voltak az én kilétemet illetően.

Kiverekszem magam a tömegből, konstatálom, hogy a gólyák visszatértek és befészkelték magukat a templomtoronyba, majd hazaindulunk.

Cseperke a konyha ördöge, maratoni 6 órás sütés-főzéssel készül a karácsonyi vacsorára, egész pulyka, zserbó, saláta, leves…

Hét óra is elmúlik, mire elkészül az ünnepi vacsora, és ekkor lecsap a XXI. század. Az asztal végébe beállítjuk a beépített webkamerás laptopot, és Skype-on beszélünk a családommal. Az erről készült fotó már kicsit posztmodern lesz.

A család egy része élő közvetítésben nézheti az ajándékbontást is, aztán elbúcsúzunk tőlük és kezdődik a masszív karácsonyi tunyulás, egészen január 7-ig.

A két ünnep között se eső, se szél, se hó, három napon át szivathatjuk magunkat az egyik karácsonyi ajándékkal, egy távirányítású helikopterrel, amit nem egyszerű röptetni. A spanyolokra jellemző módon amíg a repüléssel kísérletezünk, a főtéri egyik bárból kiballag egy enyhén kapatos úriember és a téren keresztül jó hangosan elviccelődik velünk, minden rosszindulat nélkül. Fordul a kocka, amikor ugyanennek a helikopternek az igazi változata eldübörög a templomtorony mögött, én pedig látványosan rácsodálkozok a távirányítóra és elismerően biccentek, hogy milyen profik vagyunk már.

Mikor elromlik az idő (nem, nem a helikopter), és földig ér a felhők lába, felgurulunk a tájvédelmi körzetbe pazar hangulatfotókat gyártani a tapintható nyugalomról – az egész völgyet betöltő vízcsobogást nem sikerül megörökíteni.

Ezen felül Xbox, DVD, punnyadás, a két ünnep között befut a karácsonyi ellátmány is hazulról, 30-án felnyaláboljuk a csomagot, amiben a DVD-ken és könyveken kívül szaloncukor is lapul.

A szilveszteri bulira ugyan kerítünk egy kis mojitót, valami szőlőalapú fűszeres szíverősítőt, meg malagai mazsolabort, sőt, Cseperke még sajtos pogácsát is süt a családi recept szerint, de a buli kimerül további masszív Xboxozásban és DVD-zésben. Még furcsább, mint a karácsony, nosztalgiából elő is ásom a 2005-ös pattantyús szilveszteri képet.

Január ötödikéig bírjuk a tespedést, akkor egy helybéli fülese alapján átgurulunk Escorialba, ahol életnagyságú (vagy nagyobb) diorámák elevenítik meg Betlehemet, és úgy nagyjából az egész Közel-Keletet, rómaiakkal és elefántokkal. A belváros minden utcája gyakorlatilag átlényegül életképpé. Mindez előfutára a január 5-én este esedékes felvonulásnak.

Ez utóbbit, a Cabalgata de Reyes Magos-t minden városban megtartják, ibéreknél ez az igazi karácsony: A három királyok és apró segítőik cukorkát szórnak a nép közé, utánfutókra épített díszletek közül. A madridi nyilván sokkal extravagánsabb, de a városban akkora a tömeg ilyenkor, hogy ha a látványra kiváncsi az ember, jobb, ha a tévében nézi az élő közvetítést.

Mi ugyan a diorámák miatt jöttünk, de a cukorkaesőt is bevállaltuk: Szabolcs gyűjtötte be a legtöbbet, aztán bölcsen tartalékolta hazáig egy részét, amit aztán széthordtunk, így végül neki nem is jutott belőle több.

Másnap minden zárva, reggel megkapják az ajándékokat (vagy szenet, ha rosszak voltak), és vége is a téli szünetnek, másnaptól lassan elkezdenek visszaszivárogni a munkába az emberek.