Jegyzetek 2: Uclés

Mint az köztudott, az almorávidák 1108-ban nagyon elverték a keresztények seregét Uclés közelében, ahol számos nemes és a trónörökös is odaveszett. A mórok azonban nem tudták kihasználni az alkalmat és elfoglalni Toledót…

…napjainkban 287 lélek lakja a települést.

Kicsit olyan volt, mint egy Tornatore-film: a kisváros, ahol megállt az idő úgy 900 évvel ezelőtt. Alig volt több mint egy ötperces megálló a Cuencába vezető út során, mégis szükségét érzem, hogy említést tegyek róla.

Cuenca kb. 190km-re délkeletnek fekszik Madridtól, La-Mancha tartományban. Toledóval egyvonalban már nagyon aranysárga és vörös a táj, a szántóföldek és olajfaligetek országában járunk, ameddig a szem ellát lágyan hullámoznak a dombok.

A Cuencába vezető lehajtót természetesen elvétettük, miután az eredeti lehajtó átépítés miatt le volt zárva. Így keveredtünk olyan harmadrangú utakra, amiket tipikusan road-movie-kban láthatunk: a felfestetlen, kátyús aszfaltcsík nyílegyenesen halad át a tájon dombra föl, dombról le…

Csak azért nem voltunk eltévedve, mert a GPS tudta az utat, csak rá kellett hagyatkozni. Mivel igazából nem siettünk, meg aztán a múltban is bejöttek az ilyen pszeudo-eltévedések, ezért hagytuk magunkat. Bizalmunkat azzal hálálta meg a vidék, hogy egy kicsit dombosabb részen az egyik kanyar után hozzánk vágott egy masszív erődött, amolyan igazi kereszteshadjáratos nagy kőkockát, ráadásul az igazi semmi közepén.

El nem tudtuk képzelni, mi a tüdőt keres itt egy kettős várfalú erőd, és vajon miért volt érdemes 1108-ban véres csatát vívni érte, mint ahogy arról a 2008-ban felállított emlékmű is tanúskodik. Kétségtelenül impresszív látvány, valahol félúton Cuenca és Toledo között (tehát valahol stratégiai jelentősége is lehet), mégis valahol szürreális látvány, különösen, hogy akkora nagy, hogy kitakarja az egész falut. Ilyen gondosan megőrzött turisztikai látványosság ilyen félreeső helyen, gyakorlatilag egy mezőfalu szomszédságában… bájos volt, és érthetetlen.

Kellően kicsodálkoztuk és kifotóztuk magunkat, aztán továbbmentünk, mint kiderült, keresztül a falun. Külön bónuszként a falu elején (vagy a végén) platánszerű fák alatt egy árnyas terecskén, egy szökökút körül derék öregurak üldögéltek ünneplőruhájukban, sapkában vagy kalapban és hűsöltek, mint egy csapat madár. Díjnyertes kép volt, a mai napig bánom, hogy nem fotóztuk le.

Itt is, mint egy-két helyen Andalúziában, az út átvezetett a járda nélküli főtéren, két ház sarka között átlósan, ahol egy busz csak óvatosan fért volna át. És persze fehérre meszelt falak mindenütt. Búcsúzóul még, hogy teljes legyen a giccsfaktor, beértünk egy birkanyájat is, amit az öreg pásztorbácsi készséggel szétkergetett, hogy át tudjunk hajtani.

Ha akkor valamiért vissza kellett volna fordulnunk, kevesebb mint 50 km-re a célunktól, 150 km-re otthontól, már megérte volna, pedig akkor még nem is tudtuk, milyen lesz Cuenca.

Ilyen volt: