2. NAP: FEHÉR FALVAK

VASÁRNAP

Mióta csak betettük a lábunkat az Ibériai-félszigetre, volt számomra néhány "szent hely", amelyhez feltétlenül el akartam zarándokolni ittlétünk során. Ezek közül Toledó kivételével egyik sincs olyan közel Madridhoz, hogy könnyűszerrel felkerekedjünk és egy napot praktikusan eltöltsünk ott. Ami azt illeti, a két legfontosabb igencsak kívül esik a normál kirándulási útvonalakon. Nagyjából belőtt költségvetésünk nem is igazán támogatta grandiózus elképzeléseimet, így aztán indulás előtt abban maradtunk, hogy menjünk biztosra, így jut is marad is.

Hát nem.

A családi kupaktanácsot reggeli közben tartottuk meg, és az volt a kérdés, hogy továbbmenjünk-e Córdoba felé, ami újabb masszív városnézést vetít előre, vagy tegyünk egy kitérőt a környéken a változatosság kedvéért, ha már úgyis itt vagyunk a közelben és egyébként nem esne útba, de ide közel van. Bár ez magába foglalta az egyik zarándokhelyet, nem erőltettem, mert az egy nappal meghosszabbította volna az utunkat, ami plusz költségekkel jár. A gyerekeknek viszont jobban tetszett a javasolt kitérő, ugyanis nem a klasszikus értelemben vett városnézés jelentette. Végül is beadtam a derekamat, mert így legalább nem apa rigolyája miatt hurcoljuk végig a családot Andalúziában. Mikor elhagytuk Granadát dél felé, még csak sejtettük, hogy különleges városnézés lesz a dologból, de hogy ennyire, azt álmainkban sem gondoltuk volna.

(szolgálati közlemény)Belematattam a kódba, hogy beilesszem a TOVÁBB opciót, így a címlapon csak a bejegyzések eleje látható. Átdátumoztam továbbá a bejegyzéseket, így most már azokat a dátumokat tükrözi, amikor valóban az adott helyen jártunk. Így talán kényelmesebb nyomon követni az idő múlását, ha már 1 hét/poszt sebességgel publikálok. Ezen kívül újravágtam a térképeket is, hogy jobban követhető legyen az útvonal.(szolg. közl. vége)
Cseperke egyik kolleganője említette, hogy a környéket hangulatos fehér, hegyi falvak tarkítják, amiket érdemes útba ejteni. A két legyet egy csapásra mottó jegyében indulás előtt a hostel terminálján kikerestem az emlegetett falvakat, és lőn, a célunkhoz vezető út mentén gyakorlatilag láncba lehetett fűzni féltucatnyi kis települést. Igaz, az eredeti útvonal levitt volna a tengerparti autópályára és úgy tartott volna stabilan a célunk felé, de a falvak éppenséggel a legrövidebb út mentén helyezkedtek el. Az út egyetlen gyenge pontja egyben az egyik legnagyobb vonzereje volt számomra: a Sierra Nevada déli lejtőin kanyargott végig, ami megerőltető terep, én viszont imádok ilyen utakon vezetni. Ráadásul a vezetési élmény hatására előtör belőlem a Honda reklámember, aki hosszasan ecseteli, hogy a Jazz ugyan városi forgalomra lett tervezve, de fürgesége és jó kanyarodási tulajdonságai miatt teljesen otthonosan mozog a mellékutakon, sőt!

Az előzetes kutatómunka során érdekes módon két referenciát is találtunk. A Pueblos Blancos egy sor egykori mór határváros és falu láncolata Cádiz és Sevilla környékén, míg az Alpujarras... nos, csak egy sor hegyi falu a déli lejtőkön. Mindkét környék móros jegyeket hord magán, az előbbiek azonban inkább stratégiai jellegűek, utóbbiak a meredek lejtőkön folyó mezőgazdasági művelés miatt különlegesek. Mi ez utóbbi vidék felé vettük utunkat.

Granadából kiérve hamar vadregényessé vált a táj, és hamar elénk került minden fényképezőgép fétise, a szélerőművek karcsú, égbe nyúló sziluettjei. Eddig is haladtunk már el ilyenek mellett és néhány igazán látványosan pörgött az utak mentén, de ennyire közel még nem jutottunk. Le is tértünk egy kis szervízútra fotózkodni. Az első pár alkalommal nyugtalanító érzés, mikor a lapátok árnyéka átsuhan az ember fölött, és csak az állandó suhogásuk hallatszik a dombok között.

Ettől kezdve elég hamar elértük a kb. 20 km/h átlagsebességet azáltal, hogy minden második domboldal megkerülése után megálltunk elcsattintani 1-2 képet. A látvány itt is magáért beszélt, nem volt idegen az európai szemnek, de ismerős sem. Ugyan minden üde zöld (Spanyolhon nagy részén a nyáron sárga minden és télen-tavasszal rikító zöld a fű), de a növényzet más: a füves lejtőket sziklák pettyezik és alacsony bokrok és törpe fák, olajfák, gyümölcsösök borítják, csak akkor jönnek elő a klasszikusabb lombos fák, amikor igazán beér az ember a hegyek közé, és magasabbra kapaszkodik. Egy biztos: bár itt találhatóak a legmagasabb csúcsok az országban, az Alpok sosem fog eszünkbe jutni a déli lejtők láttán.

A falvak -újabb klisével élve- apró gyöngyszemek, valóban mészfehér falak verik vissza a napfényt, szinte vonzzák a tekintetet a friss zöldben. Nincsenek látványosan kilógó, modernebb épületek, a házak egymáshoz nőve, látszólag össze-vissza burjánoznak, csak néhány módosabb ház, illetve templomtorony emelkedik ki a rengetegből. Az igazán elit negyedekben terméskő házak barna tónusai tűnnek fel.

A GPS szoftvernek csak úgy lehet legkönnyebben köztes városokat megadni, ha az ember a városközpontra bök. Ezzel a taktikával, ha beértünk egy városba, általában továbbléptettük a programot a következő célpontra, mert a városközpont az esetek 99%-ában elérhetetlen területen fekszik. Néhányszor azonban megpróbálkoztunk a kitérővel az érdekesség kedvéért. Annyira nem siettünk, és kellemes meglepetés-faktora van az efféle kalandozásoknak. Egészen addig, míg egy túra alatt elő nem kerül a második olyan zegzugos utcarengeteg, ahová még a mi autónkkal sem mertünk behajtani. Ránézésre elfértem volna, kivéve, hogy valaki az utcán szárította a ruháit, de az utca vége egy lejtő mögé tűnt el, ami mögött akármi is lehetett, így inkább meghátráltunk és egy kis téren kiaraszolgatva átbújtunk egy másik ház alatti átjárón, hogy visszatérjünk a főútra.

...és ez így ment tovább. Kanyargós utak, dús zöld lejtők és ritkásan fák és bokrok, váratlan helyeken kinövő fehér falvak, egészen az ország legmagasabban fekvő településéig (városáig?) Trevelezig. Ez a legnagyobb mind közül, beékelődve két hegyoldal közé egy meredek völgy csúcsában, felső- középső- és alsó városrésze tagolódva. Nincs itt semmi olyan egzotikus épület, amit még ne láttunk volna, se jelentős templom, egyszerűen csak ott van, és mégsem unalmas a hetedik ilyen hihetetlen kis fehér falucska sem. Trevélez nagysága ellenére is megőrzi falusias, antik jellegét, és persze itt van a legtöbb (francia) turista. Az egész környék leginkább a turizmusból él, van nekik friss levegőjük, és a város táblácskája szerint vendégszeretetük, valamint sonkájuk (naná!). És mandulás sajtjuk. Meg gesztenyedzsemjük is. És szőnyegek. SOK szőnyeg. Majdnem annyi, mint sonka...

Innen rövid pihenővel indultunk tovább, feltöltődve harapós friss levegőből és napfényből, meg zöldből, amiről mit sem sejthettük, hogy röpke fél óra múlva már szinte teljesen hiányozni fog a tájból...