3. NAP: TÁVOL ALMERIÁTÓL

(folytatás)

Érthető módon a történtek után nem nagyon akartunk Almeríában maradni. Vesztettünk fél napot és ha még elkezdünk kóvályogni a környéken a forgatási helyszínek után kutatva, akkor helyben topogunk, ráadásul valószínűleg több időt töltenénk autóval bolyongva. Ráadásul még egyszer Almeríában kellett volna aludnunk, amihez nem nagyon volt kedvünk.

Abban maradtunk, hogy Malagáig így is úgy is el kell jutnunk, mert ott ágazik szét a tengerparti autópálya Granada (és Madrid) felé, illetve Sevilla irányába. Elég nyomott hangulatban telt az út, legalábbis számomra, és a vezetés sem okozott akkora örömöt, mint szokott. Az egész dél-spanyol tengerparti út magától is nagyon... idegen, a kopár domboldalakkal és a burjánzó falvakkal, a túlzott beépítésekkel. Az óvárosi részek, a maguk kis kanyargós utcáival és fehér házaival megunhatatlanok, de a rengeteg lakópark és építkezési daru lelombozó tud lenni.

Az időjárás igazodott a hangulatunkhoz, elfelhősödött az ég és vártuk, hogy bármikor elered az eső. Távol tartottuk magunkat az autópályától, leginkább azért, mert a mellékutakon vezetés nagyobb figyelmet igényel és változatosabb a táj, így volt, ami elterelte a figyelmemet. A rosszkedvem nem volt ragadós, de ezen az útszakaszon azért megéreztem, hogy kijön rajtam a feszültség, amit Almeriában kénytelen voltam kordában tartani, hogy minél hamarabb, minél higgadtabban túl legyünk a nehezén. Ez volt talán a legkimerítőbb szakasz, pedig sokkal technikásabb terepen tettünk meg nagyobb távolságokat és akkor még nem is tudtuk, mi áll előttünk.


A dombok között fel-le kígyózó, olykor a tengerpartig leereszkedő út is mintha igyekezett volna a kedvemben járni, és a nap is diszkréten megbújt a felhők között. Csupán a tenger fölött, a felhők résein a vízre vetülő fénytócsák ütötték át az ingerküszöbömet. Ehhez hasonlót egyszer láttam megfelelő perspektívából, egyik kölni utamról hazatérve Budapest fölött, ahol a gép ereszkedése közben csodálhattam meg a város különböző pontjaira lecsapó, esztétikus halálsugárnyalábokra emlékeztető jelenséget. Ahol a szürke takaróból a deszaturált, egytónusú tájat beborította a fény, olyan volt, mintha elemi erővel csapott volna le a fény, és robbanásszerűen szétterjedt, visszaverődve az épületekről, dombokról. Itt viszont a vízről tükröződött vissza, ami sokkal jobban szórta a fényt és minden kanyarulat mögül a horizontig húzódó sík kékségen jelentkezett, ami felerősítette a hatást. Nem olyan volt mintha ufók csaptak volna le az emberi civilizációra, hanem mintha a Nap tartott volna erődemonstrációt.

Malaga aznapra két meglepetés sztárfotót tartogatott, ráadásul mindkettő az új gép előnyeit segített kidomborítani. Az első pár kilométerre a várostól adódott, az alacsonyan lógó felhők közül kibukkanó, lenyugvó nap pózolt egy sztárfotó erejéig, mielőtt lehajtottunk volna az országútról a házak közé.


Mire elértük a belvárost, már teljesen bealkonyodott, így nem sokat láttunk az épületekből, csak a fő sugárúthoz volt szerencsénk, ami egy masszív Andrássy utat idézett, terebélyes lombú, ismeretlen fák alkotta díszsorfallal, hűvös estében nyüzsgő tömeggel és gesztenyesütők tűzhelyéből előgomolygó szürke, illatos füsttel.

Itt már nem ment olyan könnyen a szálláskeresés, bőségesen kóvályogtunk a belvárosban, mire a keleti külvárosi részen találtunk egy szimpatikus kis hostelt. Az efféle autós szálláskeresés egyben mini-városnézés is, ezért nem is bántuk nagyon, és így legalább belefuthattunk a halk göcögést kiváltó Hostel Solymar nevű szállásba. Ha kirakjuk a címerbe préselt szövegben elnyomott szóközöket, a megfejtés természetesen sol y mar (nap és tenger).

Előtte még felkanyarogtunk a helyi várhoz vezető úton, az egyik szálloda szemrevételezéséhez, ami nagyjából az egyik legpuccosabb hotel lehetett a közelben, rózsadombot idéző környékkel, csak kétágyas szobákkal, éjszakánként 120 euróért. Cserébe pazar a kilátás, amint azt az alábbi, állvány nélkül, kézből készített képis illusztrálja. Ez volt a nap második ajándékfotója a Nikon jóvoltából.

A szállás kellemes és hangulatos volt, középső, nyitott udvarán kis asztalokkal, ahol az egyik szomszéddal össze is futottunk, miközben a PDA-val wi-fi elérésre vadásztam, hogy próbáljak böngészni kicsit a neten (sikertelenül). A fickó román, a felesége lengyel, Belgiumban élnek, az asszony spanyolt tanulni jött Malagába, a gyerekek franciául beszélnek és lengyelül. Mi angolul társalogtunk. Multikulti a javából.

Mivel sötét is volt, hűvös is volt, távol is voltunk a belvárostól, hamar az alvás mellett döntöttünk, de azt még mindig nem tudtuk, merre induljunk tovább.